Ki iratkozhat be a művészeti oktatásra?
Iskolánk zene- és társművészeti tanszakaira térítési díjért csak olyan általános- illetve középiskolai tanulók iratkozhatnak be, akiknek állandó lakhelye a XXII. kerületben van.
Mikor kell beiratkozni?
Minden tanévben minden növendéknek be kell iratkoznia. Ilyenkor elsőbbséget élveznek azok a tanulók, akik már jogviszonyban állnak a művészeti iskolával, azaz előző tanévben már valamelyik művészeti tanszakunkon tanultak. Számukra júniusban, a tanév végét követően áll rendelkezésre néhány nap a beiratkozásra.
A zenei tanszakokon az új növendékek az augusztus végi beiratkozáson jelentkezhetnek iskolánkba: a korlátozott számú férőhelyek miatt nem tudjuk minden érdeklődőnek biztosítani a zeneoktatás lehetőségét, ezért előfordulhat, hogy a jelentkezést (és a minimális zenei képességfelmérést) követő napokban kollégáink személyesen értesítik a tanulót felvételének sikerességéről.
A társművészeti tanszakokra az új növendékek már a júniusi beiratkozáskor is jelentkezhetnek.
Hol és hogyan lehet beiratkozni?
Kizárólag a Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti és Általános Iskola központjában (1222 Budapest, Nagytétényi út 31-33.) a meghirdetett időpontokban lehet beiratkozni.
A beiratkozás három lépésből áll:
1. PAPÍRMUNKA: A főtárgytanár segítségével ki kell tölteni a beiratkozó lapot. Zenei tanszakok esetén a melléktárgyi tanárral is regisztráltatni kell (ebben is segít a főtárgytanár). A lapon nyilatkozni kell a szülőnek, valamint a 14 évet betöltött tanuló aláírására is szükség van.
Ezen kívül szükséges a tanuló 11 számjegyből álló OM azonosítója (az általános iskola megkezdésekor kapta a gyermek – egy kis kártyán).
2. REGISZTRÁCIÓ: A titkárságon a kitöltött és aláírt beiratkozó lapot regisztráltatni kell – kolléganőnk ellenőrzi a szabályos kitöltést, illetve a az adatok hiánytalan meglétét. Hiányos lapot sajnos nem fogadhat el – ilyenkor a főtárgytanárhoz vissza kell fáradni!
3. BEFIZETÉS: A regisztrált beiratkozó lappal a titkárság mellett található pénztárablaknál a térítési díj/tandíj befizetésével válik befejezetté a beiratkozás. (Egyenlőre csak készpénzes befizetésre van módunk.)
Mi a különbség a térítési díj és a tandíj között?
Tandíjnak nevezzük az oktatás egy főre eső teljes bekerülési költségét.
- Amennyiben a tanuló jogosult a művészetoktatási állami normatívára (tanulói jogviszonnyal rendelkezik és más alapfokú művészeti iskolában nem veszi igénybe a normatívát), valamint
- kerületünk lakója (állandó lakcíme XXII. kerületi), akkor a tandíj kb. 15%-át kell csak kifizetnie az oktatásért: ez a térítési díj. A fennmaradó összeget a normatíva valamint az Önkormányzat támogatása fedezi.
Egyéni vagy csoportos oktatás?
Egyéni oktatás a zenei hangszeres tanszakokon folyik.
Csoportos oktatásban részesülnek a társművészeti tanszakok növendékei, valamint a zenei előképző tanulói.











